Oké, lehet megint én értelmeztem félre mindent. ^^ Megint én hibáztam. Beismerem, még ha nincs is így. De kérlek ne várjátok el, hogy ezek után bocsánatot kérjek. Kúrvára fáj ez az egész, de felfogom, hogy mivan, és én nem rontom tovább a légkörötöket. De ne várjátok el, hogy megváltozzam. Azt hittem, hogy minden rendbe jön, de tévedtem. Már rég tönkrement minden..

Nem hittem volna, hogy ennek ilyen ára lesz..

Azért sajnálom, hogy azt is elfelejtetted, ki vagyok.


Szerettem, de a csalódás fegyvert adott kezembe, súlyos pajzsokat, persze még sok ilyet tartogat tudom a lét,hogy akiért mindent megteszek, majd otthagy megint


Legközelebb jobban vigyázok.
Ha lesz legközelebb persze..

[ nem kívánok róla sem vitát, sem mást nyitni. már ha egyáltalán megértesz még.. ] az animét még nem láttam, de tervezem megnézni. főleg Belprehgor meg Hibari miatt. ^^ És lássatok csodát mit találtam..
http://quizilla.teennick.com/quizzes/5928335/katekyoshi-hitman-reborn-which-charecter-suits-you-the-best-d

..és ki lettem. O.O
http://quizilla.teennick.com/quizzes/result/5928335/5227409/

Hibari, at first sight, is a violent and kinda scary person who'll probably beat you up just for standing too close to him. But actually, it ain't really like that. It is difficult to notice it at start, but Hibari is pretty thoughtful, at least when he feels like being one.
(For those of you who watch Naruto - Notice that he is pretty much like Gaara, though there isn't much known about Hibari's past) hát én ezt nem regozom tovább.
de ez már kiábrándító.
lassan mindenki tönkremegy, és én végignézem ugyanúgy mint mások.
én mostmár nem panaszkodom, elfogadom tényt, ez vagyok. nem fog tetszeni mindenkinek de ez van. (figyeled a szavakból kicsendülő pozitivitást. ~) senkitől nem kértem, hogy akkor te most igenis szeressél és bízz meg bennem. az utóbbi napokban azt hiszem rájöttem, hogy kinek számítok valamit és kinek nem.
szóval köszönöm. <3

csak még egy kis ideig bírjátok ki ti is.
én még bírom...

amúgy ma voltam a Liskában. tulajdonképpen annyira nem rossz.. majd meglátjuk. de abban a suliban száz, hogy én eltévednék. ^^"



és megint beteg vagyok. megfáztam a tegnap. mostmár hiszek neked Anna, hogy gyenge a szervezetem. nem kicsit.
és tényleg nem lesz ez így jó..
ennyire tehetségem van hozzá, hogy eltaszítsam magamtól az embereket?..


"Soha ne menj olyan helyre,
Ahol azelőtt boldog voltál.
Nincs szomorúbb temető
A láthatatlan sírhalomnál.
Körülötted ragyog minden,
Benned pedig elsötétül.
Tréfaként állsz múltad romján,
Sírsz és rajongsz könnyek nélkül!" http://www.rtlklub.hu/csillagszuletik/videok/76171 Annyira hihetetlen ez az ember..

Lehet számtalan hely,
ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet, létezik ő is,
aki többre képes az embernél.

Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang,
hogy a csend,
hogy a fény,
hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
s el kell mennünk mindörökre.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Áldott ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értünk még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a jel, ami szól,
de a hang, ami hív
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim… Oké, megint totál elcsesztem mindent. Az ÉN HIBÁM. Mégsem tettem semmit.. csak az ágyon ültem a megszokott pózban, magam elé húzva lábaimat, kezeimmel pedig átkarolva azokat, és sírtam. ( Csak annyi különbségel, hogy most mindenki előtt. ) Megint MIATTAM volt minden. Tudtam, hogy mit fog csinálni, mégsem tettem semmit. Annyira szerettem volna hirtelen felugrani, megragadni a kezét, mégha tudom, fele annyira sem vagyok erős mint ő, és azt kiabálni neki, hogy Hagyd békén! . . de nem tettem. Helyette hagytam, hogy újra minden romokba dőljön.
Féltem..?
Vagy csak nem mertem?
Valaki mondja meg végre, mi a különbség a kettő között...


Tulajdonképpen én nem gyűlölöm.. egyikőjüket sem. Csak iszonyúan félek. És hiába próbálok nem hozzájuk szólni, ez mégis megtörténik. Persze mi lesz a vége? Újra fájdalmat okozok. Még ha nem is akarok.. igen, hetek múlva végre újra sikerült. és rettentően rosszul érzem magam. de nem tudok panaszkodni. bármennyire is szeretném most beszélni Alexal, Akitoval, Asuval, Annával nem tudok. senki nincs fent. senkinek nem panaszkodhatom. mert én nem teszek érte semmit. nem merek szólni senkinek. inkább hagyom, hogy tovább fajuljon a helyzet és mégrosszabb legyen. mert rettentően önző alak vagyok. nem fogom fel, hogy mennyire fáj a többieknek. de én sem tudom elmondani senkinek, hogy nekem mennyire fáj. mert nem merem. inkább hagyom, hogy mégjobban tönkre tegyem magamat, meggyűlöljem azt, ami vagyok és élvezem, ahogy újra érzem, hogy a könnyek marják az arcomat. mert egy önző senki vagyok.
és továbbra is abban bízok, hogy még a semminél is kevesebbet érek.



Eddig szentül meg voltam győződve, hogy Hachira hasonlítok jobban.. Mint kiderült, elég megnéznem a 34.részt, és máris ugyanazt érzem, amit Nana Hachinál...
Azt mondják, h a barátság mindent kibír. De ezt másképp is fel lehet fogni. I van akkor, hogyha az illető szenved… kimondhatatlanul szenved. Már csak a barátja kedvéért él, aki arra kérte: „Ne.” Ez nem önzés részéről? Csak azért éljen, pontosabban haldokoljon, mert a barátja megkérte? Ha tényleg szereti őt, akkor el kellene engednie, ha már minden módon segíteni akart neki, de nem ment. Megfogni remegő kezét, melyben kés van, és átsegíti őt a másvilágra. Ha szereti, megtiszteli ezzel. Emléket állít személyének és örül, hogy ő már nem szenved.
Vajon nekem van olyan barátom, aki segítene? Ha megkérném, megtenné? Megfogná remegő kezemet? Mert egyedül nem megy. Egyedül, bevallom, félek. Élni nem bírok, halni nem merek. Hát élet ez?! Csak egy senki vagyok, aki feláll, csak azért, hogy újra és újra porba hulljon. Mert mindig megcsillan a remény kis szikrája, hogy lehetek még boldog, nevethetek önfeledten és van valaki, akire számíthatok, akit szerethetek, s aki viszont szeret… Olyan szép… álmok. Nem tudom megmondani, hogy hányszor hulltam vissza… számtalanszor. De akárhányszor is visszaesek… ezt nem lehet megszokni.
Tudod, mire számítsz, de minden alkalom olyan, mint az első… ha nem rosszabb. De „szerencsére” csak az fáj elviselhetetlenül, amíg leesel. Mikor már újra a porban vagy, az már elviselhetőbb. Ismerősebb. Az.
S mikor feltámad a remény… mikor újra érezni kezdesz… mikor újra nagy nehezen felállsz… mikor újra felveszed azt az elviselhetetlen terhet… mert látsz célt. A cél meg erőt ad… újra, reményt. És újra elindulsz az utadon, melyen a kövek a szenvedés kövei, a porból a te könnyeid által lesz sár, és mely egy sziklához vezet, amely mérföldkő, az életedben.
Tudom mi vár rám, hogyha újra felkelek. Tudom, hogy visszahullok. Tudom, hogy újra és újra meghal belőlem valami. Talán a lelkemből egy darab. Egyre nagyobb és nagyobb. Úgy fáj… Elviselhetetlenül és kegyetlenül kínoz, miközben elhal… S, mi marad a végén? Semmi. Ha a lélek meghal, minek éljen a test?
Én már évek óta haldoklok… minden átkozott nap meghal egy részem… DE ha jön a remény… újra feltámad, újra érez, újra él, hogy újra meghalhasson.
Szenvedni jöttem e világra. A kés itt fekszik mellettem. Szép és éles. Mégsem teszem meg. És a sors ezt nagyon jól tudja. Kínoz, mert tisztában van vele, hogy bár itt van a kezemben, mégsem teszem meg. Gyötörhet egy életen át…
És ha túlhúzza a húrt? Ha elszakad… ? Mert annyira csábít az édes semmi, ami rám vár a halál után? Vajon ezzel is számolt?
Ki tudja. Nem lehet mindent a végtelenségig csinálni. Ha mégis, akkor belebukik. Én már túl sokszor álltam fel, még többször buktam el. Nincs cél, nincs vágy, sem álom., csak kínoknak véget nem érő sorozata.
A pont olyan mintha ki lenne kötözve az egyén és korbácsolnak. Majd mikor látják hogy alig él, hagyják. Mikor látják, hogy kicsit összeszedte magát, akkor kezdik, előröl. Egészen addig, míg el nem számítják magukat, mert bár hagyják egy kicsit, hogy jobban legyen, mégis belehalt.
Nem bírta, pedig nem kínozták éjjel-nappal. Mégis belehalt. Hát pont ugyan az, nem? És én már haldoklok… Szerinted meddig húzom még?
Ez a te szempontodból lényegtelen. Mivel egy senki vagyok, ez mindenki szempontjából az.
Tudod, nem is oly rég megálmodtam a temetésem. Szép őszi nap volt. A temető csendes, síromnál, csak a pap és a sírásó. Elmond egy imát, majd ő is elmegy. A sírásó befejezi, majd a hantra dob egy szál vörös rózsát.
Amikor felébredtem, nem tudtam minek felfogni. Mára már tudom, ez a jövőm. De én nem bánom. Szép volt az a vörös rózsa.


kúrva élet. rohadtul elegem van. drága barátom-ismerősöm-egy ember.. igen, végre megkaptam a fejmosást. én elhiszem, hogy gyűlöltök. mert egy vagyok azok közül a tetves kis emok közül, akik nem érnek semmit. de akkor mi a faszért foglalkoztok velem? főleg te, akinek (nem érdekel, gondolj amit akarsz) semmi közöd az életemhez.! semmit nem tudsz rólam az ég világon. és rohadtul unlak, nem csak téged, de mindenkit. mi a francért szeretnétek megváltoztatni? akkor most közlöm veletek a nagy tényt.. NEM FOGOK MEGVÁLTOZNI. kúrvára nem érdekel már mit gondoltok, mert akiket el lehetett, azokat már úgyis elvesztettem. és nem fogok önsajnálatba menekülni esküszöm. de ezekután senki ne kérdje mi van velem. ez vagyok én, basszátok meg. nem tetszik? tudom. és ne tagadja senki, mindenki azzal jött, hogy változtassak ezen. de igazad van Krisztián, SZART SEM TESZEK ÉRTE. csak hogy nem is fogok. azért veszettül érdekes. nem igazán szeretek senkit kiemelni, de Asu mi a faszért nem mondta még soha, hogy változtassak a viselkedésemen? Akito is miért azt szögezte le, hogy talán nem nekem kéne változtatnom, hanem nektek..? de persze, hogy nem.

és akkor mostmár őszintén kijelentem, hogy irigyellek Krisztián. hihetetlenül irigyellek. meg tudod adni az Alexnak azt, amit én nem tudtam. és nem érdekel, hogy mit mondasz ezek után, de emberek állítása szerint kúrvára érdekes volt, ahogy a conon állandóan egyedül láttak. azt mondtátok, szeretnétek ha elmennék veletek. én elmentem, mert én is szerettem volna. de vagy nagyon nem illetem oda, vagy egyáltalán nem érdekelt egyikőtöket sem mi van. és ne merjétek tagadni.
az érvágós dologra meg már nem is merek írni semmit..
de inkább tarts továbbra is annak a hülye kis faszfej emos köcsögnek, akinek eddig. mert nem fogok megváltozni.


arra senki nem gondolt még, hogy nektek kéne azon változtatni, hogyan álljatok hozzám? mit nem lehet ebben érteni?
mi a fasz baja van mindenkinek? esküszöm egyszerűbb, ha nem írom le. úgysem kérdezi senki. mert így van. senki nem veszi észre, ha bajom van. vagy szimplán azt gondolja, majd magától elmúlik. de mi a fenéért van blog, hogyha még itt sem írhatom ki mi bánt? hogy igenis fáj, és ezzel érzem, élek. de még ebben is bele kell szólni! miért nem lehet szó nélkül elmenni mellettem? miért kell ilyenkor bezzeg ennyire figyelnetek rám? gyűlölöm magamat. nem tudok senkinek azt nyújtani, amit kéne, és ténylegesen szüksége van rá. egy undorító, aljas senki vagyok. de már azt sem várom el, hogy elfogadjanak, törődjenek velem. belefáradtam, hogy mindenkinek megfeleljek. mert nem akarok tovább megfelelni. nem akarom továbbra is játszani azt a hülye lányt, aki minden hülyeségen mosolyog, csak hogy ne kérdezzék tőlem mi a baj. mert bezzeg hogyha én nem mosolygok egyből mindenkire már bajom lehet. jó oké, nem vagyok észnél. megváltoztam? mivan akkor, hogyha soha nem is voltam önmagam, és most találok igazán magamra? vessetek el. nem érdekel. talán még könyebb is lenne. annyira minden hamis ebben a világban, már azt sem tudom kinek hihetnék. és hogy mikor hazudik valaki a képembe. nem csak másokat veszítek el, mostmár önmagamat is. és ez kúrva szar. mert senki nem tudja mit érzek.mert senkinek nem mondom el. de nem is fogom. mert nem bízom meg senkiben ne szeressetek. ne foglakozzatok velem. nem tudom ezt visszaadni. és egyszerűen nem bírok az emberek szemébe nézni. mert sosem tudhatom teljes mértékben, hogy ki fogad el olyannak amilyen vagyok, és ki vet meg. ezekután papolhattok nekem akármiről, nem érdekel. biztos nincs olyan szar életem, mint gondolom, csak bebeszélem magamnak. ne vegyetek ennyire komolyan. én vagyok a hülye, hogy mindent a szívemre veszek, és meg akarok felelni mindenkinek.. kérlekszépen, hagyjatok békén. senki ne szeressen igazán. csak úgy, ahogyan azt az emberek szokták.. felelőtlenül. ne törődjetek velem. nem akarok másokra támaszkodni. csak egyszerűen egyedül lenni, és órák hoszzát sírni, netalán megragadni azt a hülye ollót, és a kezemet karcolgatni. mert,jobb.

mert tudom, hogy úgysem tudom megtenni, mert én vakom bízom továbbra is az emberekben...
és ez örökre így fog maradni.



Magam köré falat építek
Hogy ne fájjon már úgy az élet
Ne érezzem a sok fájdalmat
Ami a külvilágban várhat

Nem akarok kudarcokat
Amik követnék utamat
Nem akarok megint csalódni
Sem pedig mosdóban halódni

Inkább ülök a sötét sarkomba
Mint újra célpontként a padomba
Megint a kis dolgaitokkal a hajamba
Itt meg sötét gondolatokkal az agyamba

Miért kellene nyilvánosság előtt élnem az életet?
Hisz ez egy olyan előítéletekkel teli környezet
Állandóan elkísér a suttogásotok
Azt hiszem, megnyugvást már csak a halál hoz… " A következő év júliusában súlyos állapotba került akaratán kívül egy LSD-vel mérgezett csokoládétól, amit megevett, amikor egy kisbabára vigyázott Larsenéknál. Ekkor már nem akart többet kábítószerezni, de bűntársai nem engedték el.



"Július 22.
Láttam anyun, hogy sírt. Próbáltam erősnek és bizakodónak látszani. Jól tettem, mert bolondokházába fognak zárni, egy dilis intézetbe, sárgaházba, elmegyógyintézetbe, ahol gyogyósok és őrültek közt mászkálhatok. Levegőt sem birok venni a félelemtől. Apu megpróbálta tudományos szempontból megmagyarázni, de nyilvánvaló, hogy ő is teljesen ki van ütve. Annyira nem, mint én. Ennyire senki sem lehet.
Azt mondta, hogy a gyermekbírónak Jan és Marcie azt vallották, hogy hetek óta próbáltam nekik eladni LSD-t és marihuánát, és hogy iskolaszerte fogyasztóként és árusként is ismertek.
A körülmények ellenem szóltak. Szerepel a nevem valahol egy drogos aktában. Amikor Larsenék szomszédja a sikításra átjött a kertésszel, azt hitték, hogy megőrültem, és bezártak a gardróbba, megnézték a gyereket, aki már felébredt a kiabálásomra, és kihívták a rendőrséget. Mire ők kiértek, szétvertem magamat, megpróbáltam lekaparni a tapétát a falról, és a fejemmel próbáltam kitőrni az ajtót, míg agyrázkódást nem kaptam, és el nem repedt a koponyám.

Diliházba fognak küldeni. Lehet, hogy tényleg ott a helyem. Apu azt mondta, hogy nem leszek ott sokáig, mert azonnal megkezdi az intézkedést, hogy kihozzon onnan, s elvisz egy jó pszichiáterhez.
Egyfolytában ifjúsági központnak hívják azt a helyet, ahova menni fogok, de ezzel nem vernek át. Magukat sem.

Bolondokházába leszek zárva! Nem értem! Másoknak is volt már rossz utazásuk, mégsem küldték őket elmegyógyintézetbe. Azt mondják nekem, hogy nem igaziak a férgeim, és elküldenek egy olyan helyre, ami az összes féregnél és koporsónál is rosszabb! Nem értem, hogy miért történik ez velem! Lezuhantam a Földről, és most zuhanok a semmibe, és soha nem fogok leérkezni. Nagyon-nagyon kérlek, ne engedd, hogy elvigyenek. Ne engedd, hogy bolondok közé zárjanak! Félek tőlük. Kérlek, hadd menjek haza a saját szobámba aludni. Kérlek, Isten!" "

hát igen.. jó lenne már megszerezni a könyvet. o_o Bőre, mint a hó, oly fehér
Teljesen elfelejtett milyen is a napfény.
Ajka vörös, szeme éjsötét,
Örökké bolyongó, sosem látva reményt.

Lakhelye egy üres polc,
Egyedül gyorsan beleunt
Egyetlen vigaszát vitték el,
Mostanában, nem régen.

Azóta ül dermedten, egyedül
Az ablakon bámul ki rendületlenül.
Talán a sors akarta? -gondolataiba mélyed,
Nyílik az ajtó, több reményt nem képzel.

Tudja jól, mi vár rá,
Nem remél, eleget tette mostmár.
Sorsába beletörődve hagyja,
A polcról a gyermek maga elé rakja.

Az oly sok mozdulat,
Ami mindig fájdalmat okoz,
Mostmár nem is érzi,
Csak hogy visszakerüljön - reméli.

Percekkel később, újra
A saját lakhelyén van.
Egyetlen kérdés van még számára;
Én élő vagyok-e, vagy holt már?

Nem gondolkodik sokat,
Csak a mélységet nézi, mely annyira hívogat,
Még egy lépés, és megteszi,
Csak arra kiváncsi, milyen azt érezni.

Nem bírja tovább, tényleg ugrik,
Ahogy földetér, a porcelán darabokra hullik.
Nem bánja már a döntést, hiszen megtudta,
Mégsem olyan érzéketlen, mint gondolta.

A fájdalom belé hasít, de nem bánja,
Ahogy egy kép dereng fel előtte, felfelé görbül a szája.
Örül, hogy a barátja nem látta,
Milyen egy porcelánbaba halála.
....................................................................
2009.11.04. 21:33 / Kago ~ Copyright!
de most komolyan. o.O tudom, őrült elképzeléseim vannak.
de ő 100évig aludhatott, és senki azalatt senki nem szólt bele. megálmodhatta az egész életét, és miután felébredt rájöhetett, hogy mit rontott el. és aztán újrakezdhette.

de én még 4 órát is nehezen, hogyha alszom 24óra alatt. -.- mondjuk igen, ez egyre jobban meglátszik rajtam. ma is elég volt ledőlnöm az ágyba tévét nézni, és apám jön be 7 órakor, hogy vacsorázok. x-x én meg totál káó. mondom reggel van? na nem gáz. szerintem nem vagyok vérszegény. bár ahányszor megcsapoltak már..


izé.. és ma annyira aranyos cicaa jött oda hozzám hazafelé jövet. *_* komolyan elkezdett a lábamhoz dörgölödzni, és nyávogott. azt hittem Hikari, de fele akkor volt, és neki sárga szeme volt. haza akartam hozni. T_T
persze később letettem róla.. azért elvoltam vele egy ideig.