csak Hachisan.
hétfő, október 26, 2009
előbb fejeztem be a Nana a nézést. aztán elolvastam Asu blogját, és ugyanarra jutottam..hasonlítok Hachira?
éreztem már egy párszor, hogy ez most olyan, mintha én lennék, de még mindig nem vagyok vele tisztában teljesen.
" Én nem akartalak kisajátítani Nana. Csak azt akartam, hogy szükséged legyen rám. "
igen, ma ez volt az a mondat, amin önkéntelenül is sírvafakadtam. (harmadjára egy nap. nem rossz arány, mi?) azt hiszem, mostanra már teljesen szétszórt vagyok, de ezt a helyzetet átéreztem. újra. Alex.. én annyira szeretnék veled beszélni. de valahogy sosem látlak sem msnen, sem hívni nem igazán tudlak(főleg most, hogy a telefonom se smseket nem kap meg, és hívni sem tudok rajta embereket). de azt tudom, hogy mennyire jól el vagy ilyenkor a Krisztiánal. és hogy mennyire boldog vagy. de nekem ez néha rettentően fáj. undorodom magamtól, hogy ilyeneket írok. de néha.. csak nagyon néha, annyira jó lenne, ha azt érezném többet tudok rólad, mint ő. tudom, hogy szeretsz. ezért szörnyen szégyellem magam. de annyira hiányzol.
"Amikor megpillantottam az üres szobát,
Úgy éreztem, mintha én lennék
Az egyetlen ember a világon,
És magányom elemésztene."
rettenetesen egyedül érzem magam. de én már nem merek mit írni.. mert rettegek a válaszoktól.
inkább beteszek még pár idézetet.
"A 100 jenes boltban,
Még mindig árulnak olyan epres poharakat,
De ha eszembe jutott, hogy ez a 2 pohár,
Olyan sokat jelentett Hachinak,
Hogy nem vett belőle tartalékot,
A seb a bal arcomon,
Amelyről fogalmam sem volt, hogy szereztem,
Elkezdett kegyetlenül fájni."
"A szívemben még mindig téged hívlak Nana,
És akár mennyire is fáj,
Nem adom fel míg nem válaszolsz."
senki sem..
szombat, október 24, 2009
kúrva élet.az első ami, feltűnhet msnen, ha engem megtalálsz talán a személyes üzenetem. már ha fent vagy msnen.. az istenit Akito. nem igaz, hogy valami életjelet nem tudsz küldeni. nem tudod milyen érzés minden egyes percben attól rettegni, hogy mikor csinálsz hülyeséget, mikor milyen lelkiállapotban vagy. legalább egy üzenetet/smst vagy akármit, de írj már, hogy soha többé ne írjak neked, hagyjalak békén. mert fáj, de te nem tudod. aztán hogy az mennyire fájna, ha ezt megtennéd részletkérdés. de legalább nyugtod lenne.
és kész. kiborultam. eljött a tegnap este. átélem újra ugyanazt, amit 2(vagy 1?(ki mondta, hogy jó a memóriám?)) évvel ezelőtt. kibaszott egy jó szünetem lesz megint. és mi bajom?
felőlem mondjatok amit akartok, de elbasztátok az életemet.
senki nem érezheti át azt, amit én. hiába próbálkozom, nem tudom teljes valójában elmondani senkinek. és éreztetni sem tudom senkivel, hogy mit éltem át.
mert senkin nem látom, hogy igazán érdekelné.
és végülis ezért is tartok most ott, ahol..
senki nem tudja, mit éltem át évekkel ezelőtt.
senki nem tudja, meddig éltem a nővérem árnyékában. hogy hányszor fordította ellenem a többieket, hányszor alázott meg. hányszor hagytam magam, hogy aztán sírva rohanhassam a szobámba újra.
senki nem tudja, milyen érzés volt minden nap tükürbe nézni, és elfogadni önmagamat olyannak, amilyen.
senki nem tudja, miért voltam annyira érzékeny koskoromban amilyen. miért fakadtam sírva mindenen és miért féltem az emberektől. miért bújtam anyám mögé minden egyes alkalommal, amikor idegenel találkoztam.
senki nem tudhatja milyen, és hány pszihés bajom volt, amivel aztán meg kellett járnom a kórházat kétszer is egymás után.
senki nem tudja, mit éreztem akkor, amikor anyámék egyedül hagytak azon a helyen, ahol minden egyes nap azzal töltöttem az éjszakát, hogy egyedül a sötét szobában álomba sírjam magam. ahogy azt sem, akkor mit éreztek, mikor értem jöttem.
senki nem tudhatja mit éreztem a második alkalomal, amikor ugyan anyám is velem tartott.
senki nem tudja, hányféle agytúrkásznál, pszihológusnál jártam. és hogy egyáltalán nem nyíltam meg nekik. és hogy aztán végül így egyik sem deríthette ki mi bajom, nem tudtak segíteni.
senki nem tudja, miféle álomvilágba menekültem, csak hogy biztonságban érezzem magam.
senki nem tudhatja milyen volt, amikor igenis pofán csapott a valóság, és éjszakákat sírtam át.
senki nem tudhatja, hogy milyen volt arra gondolni, végre vége, és elfelejthetem azegészet. majd milyen volt újra ugyanazt érezni, ugyanolyan egyedül lenni mint azelőtt.
senki nem tudja, mit érzek, gondolok.
senki nem tudja, miért nem engedem közel magamhoz az emberek, miért nem bízok meg bennük teljes mértékben.
senki nem tudja, hogy csak azért mosolygok állandóan, mert a szemeimet már marják a könnyek, és nem akarok még több embert látni, aki miattam aggódik, holott semmi köze hozzám.
senki nem tudja, hogy mennyire félek az igazi, őszinte kapcsolattól. attól, hogy mikor éppen ki ver át, mikor érdeklődik irántam igazán valaki.
senki nem tudja, milyen gondolatok peregtek le tegnap az agyamban, amint ugyanolyan sírás rázott, ami évekkel ezelőtt, hogy a végén azt hittem belefulladok.
ahogyan azt sem tudhatja senki, hogy tegnap hány órán keresztül karcolgattam a kezemet, abban reménykedve, hogy mivel alapból rettenetesen fáj a bal kezem nem fogom érezni igazán..
és hogy miért nem tudja senki?
mert senki nem kíváncsi rá igazán.
soha, senki szemében nem láttam még azt az őszinte aggódást, és szeretetet, amit egy olyan embertől várnék el, aki igazán szeret. nem másnak, nem jobbnak, hanem olyannak amilyen vagyok. soha senki nem állt még velem úgy félre egy csendes zuggba, hogy közben őszintén megkérdezte volna, hogy mibánt, és nem az idővel, helyel foglalkozott volna. mert soha senkit nem is érdekelt igazán.
nem kérek kommentet. eddig sem írtatok, most se törjétek meg a hagyományt. kúrvára nem érdekel mit gondolok.
úgysem látom rajtatok, hogy esetleg tényleg...........
[ senki nem tudja, hogy tulajdonképpen most mosolygok. ] ^^
" Akkor nevetünk, amikor valami a legjobban fáj. Nevetünk, amikor mást nem tudunk tenni. A nevetés az egyetlen stratégia, ha kezd széthullani körülöttem a világ... Csak az olcsó pillanatok provokálnak könnyeket. "
help!.. please. kill me.
Volt egyfajta sablon az életemben. Sosem voltam elég erős, hogy foglalkozzam azokkal a dolgokkal, amik az irányításomon kívül estek; hogy megküzdjek az ellenségekkel, vagy elüldözzem őket; hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi és gyenge voltam, az egyetlen dolog, amit mindig is képes voltam megtenni, az, hogy nem adom fel. Kitartottam. Túléltem. Eléggé felkészült voltam ebből a szempontból. Elégnek kell lennie mára. Ki kell tartanom, amíg jön a segítség.
[ majd megírom később. ]
felfoghatatlan.
csütörtök, október 22, 2009
nem tudom. megint túl sok minden kavarog bennem, és nincs kedvem mást fárasztani vele...először is. kezdem unni a sok félreértést. ennyire nem tudnék fogalmazni? vagy csak nektek élénk a fantáziátok? nem tudom, de inkább ne vegyetek kmolyan..
anya bejött előbb a szobámba. megkérdezte, mi baj, annyira letört vagyok, és megint nem vacsorázom. az én válaszom csak a szokásos semmi. és kimegy. de miért? már én is ezt kérdezem magamtól. miért van az, hogy nem tudok megnyílni igazán? miért nem bízom teljes mértékben senkiben? nem akarok mások terhére, és a bajaimal fárasztani őket, mert abból rájuk is átviszem a negativitásomat. de tudom, hogy ez fáj nekik a legjobban.. hogy nem mondom el mi bánt.
még ha nem is tudnám igazán megfogalmazni. mert nem tudnám. én sem igazán vagyok tisztában mostanában, hogy mit miért csinálok. és hogy miért érzem megint annyira egyedül magam. pedig nem vagyok egyedül. mégis itt van megint a hiányérzet.. és a fájdalom.
rohadtúl fáj a bal kezem, mégis itt fárasztom mégjobban. részletkérdés.
félek a jövőhéttől. nem vagyok hajlandó ezt a szünetet is kórházban tölteni. még ha kényszerítenek sem.
fáj, hogy ilyenkor érezteti kellek neki. egyszer már döntött, és mostmár nincs rá szükségem.
túl sok mindenben bízom, ami lehetetlen.
hiányzik az, hogy valakinek sírni tudjak a vállán. persze ezért nekem is tenni kéne, tudom.. de valamiért idáig még egyszer sem éreztem senkinél, hogy ő megbírna tartani, és végigtudna hallgatni. nem pedig kioktatni, szégyelni, vagy csak szimplán lenézni miatta. szeretném, ha lenne valaki, aki ténylegesen érdeklődne irántam, nem pedig csak pillanatnyi fellángolásai lennének.
izé.. Alex. te meg hihetetlenül hiányzol. de boldog vagyok, hogy te boldog vagy, és megtaláltad azt, aki igazán szeretni tud.
utolsó.. ?
szerda, október 21, 2009
Izé.. most értem haza a lovaglásból.tudom, hogy többször volt már ilyen.. de ez most túl komolyan hangzott.
nem akarom magamat előre felidegelni. de azért kissé parázok..
és még rendes búcsú sem volt.
igen, csak egy lóról van szó.
annyi minden..
péntek, október 16, 2009
péntek.hihetetlen, milyen gyorsan telik az idő. de jóformán megint nem csináltam semmit. de legalább itthon lehettem egész héten, és feküdhettem. na meg hajnalban bámulhattam a plafont. és gondolkodhattam..
(igen, én sem vagyok az a korán alvó típus. örülök, hogyha 2 órakor már alszom, és akkor meg pláne, ha nem riadok fel 3óránként. )
elég sok minden kavarog a fejemben.
és most leírom. legalábbis egy részét.. nem érdekel, ki mit fog ezekről gondolni. persze a véleményt mindig szivesen hallgatom, és lehet az illetőnek igaza is van. de azért ez az én blogom, nem? rólam, az én érzéseimről van szó. és nem pedig arról, hogy mi a helyes.
még mindig itt ez a hülye pályaválasztási izé.. és én rettentően örülök, hogy végre megszabadulhatok az osztálytól hangozzon ez bármilyen rosszul is másoknak.. de mégis.. annyira hihetetlennek tűnik, hogy ennek valaha vége lehet.
tényleg nagy barom vagyok? de akkor sem akarom. és szerintem ezen már nem kell csodálkozni. tudom, hogy nem bántanak. és lássuk be, az az eeg nem egy fájdalmas vizsgálat. de én mégsem akarom az őszi szünet egy részét ezzel tölteni. tudom, hogy jót akarnak. csak segíteni. habár indokot nem igazán tudnék mondani, miért is nem akarom. de talán ahogy a tegnap (vagy tegnapelőtt? nem tudom. ˇˇ ) beszéltem anyával felderengedt, hogy talán félek? .....
ő csak a tényeket közölte velem. és hát agydaganat.. kiváncsi vagyok hogyan reagálnának az emberek. na meg én. mondjuk nem hiszem, hogy az lenne a legnormálisabb, hogyha képen röhögném az orvosokat. de azért kiváncsi lennék. viszont így van, félek. nem attól, hogy valami ilyesmi bajom lesz.. (kitudja, talán még meg is könyebbülnék.) hanem attól, hogyha egy ilyet be kell jelentenem a többieknek.. azoknak akiket szeretek.. és hogyha ők is szeretnek.. mennyire fog nekik fájni?
szóval igen, félek. nem akarok még több fájdalmat okozni. senkinek.
Akito.. igen, neked megint minden összejött. és én hülye, még önmagammal is terhellek. tudom, hogy nem haragszol rám. és hogy beszélni akarsz még velem. de szörnyen idegesítő, hogy nem tudom mikor épp hol, és hogy vagy. na meg hogy miképp okozol magadnak fájdalmat. hidd el, hogy nem lesz jobb. tudom, hogy mennyi szörnyű. vagyis nem.. lehet, hogy nem tudom. de azt igen, hogy olyankor nem gondolkodik az emberek. de kíméld meg magadat kérlek. azzal a pár emberrel együtt, aki szeret. inkább sírj órákig. panaszkodj az embereknek. de nem hiszed el mennyire rossz ezt végignézni. mert biztos, hogy nem csak én vagyok az, aki fontosnak tard. és egyáltalán nem vagy haszontalan. ha másnak nem is.. de nekem szükségem van rád.
még ha nem is hiszed el..