senki sem..
szombat, október 24, 2009
kúrva élet.az első ami, feltűnhet msnen, ha engem megtalálsz talán a személyes üzenetem. már ha fent vagy msnen.. az istenit Akito. nem igaz, hogy valami életjelet nem tudsz küldeni. nem tudod milyen érzés minden egyes percben attól rettegni, hogy mikor csinálsz hülyeséget, mikor milyen lelkiállapotban vagy. legalább egy üzenetet/smst vagy akármit, de írj már, hogy soha többé ne írjak neked, hagyjalak békén. mert fáj, de te nem tudod. aztán hogy az mennyire fájna, ha ezt megtennéd részletkérdés. de legalább nyugtod lenne.
és kész. kiborultam. eljött a tegnap este. átélem újra ugyanazt, amit 2(vagy 1?(ki mondta, hogy jó a memóriám?)) évvel ezelőtt. kibaszott egy jó szünetem lesz megint. és mi bajom?
felőlem mondjatok amit akartok, de elbasztátok az életemet.
senki nem érezheti át azt, amit én. hiába próbálkozom, nem tudom teljes valójában elmondani senkinek. és éreztetni sem tudom senkivel, hogy mit éltem át.
mert senkin nem látom, hogy igazán érdekelné.
és végülis ezért is tartok most ott, ahol..
senki nem tudja, mit éltem át évekkel ezelőtt.
senki nem tudja, meddig éltem a nővérem árnyékában. hogy hányszor fordította ellenem a többieket, hányszor alázott meg. hányszor hagytam magam, hogy aztán sírva rohanhassam a szobámba újra.
senki nem tudja, milyen érzés volt minden nap tükürbe nézni, és elfogadni önmagamat olyannak, amilyen.
senki nem tudja, miért voltam annyira érzékeny koskoromban amilyen. miért fakadtam sírva mindenen és miért féltem az emberektől. miért bújtam anyám mögé minden egyes alkalommal, amikor idegenel találkoztam.
senki nem tudhatja milyen, és hány pszihés bajom volt, amivel aztán meg kellett járnom a kórházat kétszer is egymás után.
senki nem tudja, mit éreztem akkor, amikor anyámék egyedül hagytak azon a helyen, ahol minden egyes nap azzal töltöttem az éjszakát, hogy egyedül a sötét szobában álomba sírjam magam. ahogy azt sem, akkor mit éreztek, mikor értem jöttem.
senki nem tudhatja mit éreztem a második alkalomal, amikor ugyan anyám is velem tartott.
senki nem tudja, hányféle agytúrkásznál, pszihológusnál jártam. és hogy egyáltalán nem nyíltam meg nekik. és hogy aztán végül így egyik sem deríthette ki mi bajom, nem tudtak segíteni.
senki nem tudja, miféle álomvilágba menekültem, csak hogy biztonságban érezzem magam.
senki nem tudhatja milyen volt, amikor igenis pofán csapott a valóság, és éjszakákat sírtam át.
senki nem tudhatja, hogy milyen volt arra gondolni, végre vége, és elfelejthetem azegészet. majd milyen volt újra ugyanazt érezni, ugyanolyan egyedül lenni mint azelőtt.
senki nem tudja, mit érzek, gondolok.
senki nem tudja, miért nem engedem közel magamhoz az emberek, miért nem bízok meg bennük teljes mértékben.
senki nem tudja, hogy csak azért mosolygok állandóan, mert a szemeimet már marják a könnyek, és nem akarok még több embert látni, aki miattam aggódik, holott semmi köze hozzám.
senki nem tudja, hogy mennyire félek az igazi, őszinte kapcsolattól. attól, hogy mikor éppen ki ver át, mikor érdeklődik irántam igazán valaki.
senki nem tudja, milyen gondolatok peregtek le tegnap az agyamban, amint ugyanolyan sírás rázott, ami évekkel ezelőtt, hogy a végén azt hittem belefulladok.
ahogyan azt sem tudhatja senki, hogy tegnap hány órán keresztül karcolgattam a kezemet, abban reménykedve, hogy mivel alapból rettenetesen fáj a bal kezem nem fogom érezni igazán..
és hogy miért nem tudja senki?
mert senki nem kíváncsi rá igazán.
soha, senki szemében nem láttam még azt az őszinte aggódást, és szeretetet, amit egy olyan embertől várnék el, aki igazán szeret. nem másnak, nem jobbnak, hanem olyannak amilyen vagyok. soha senki nem állt még velem úgy félre egy csendes zuggba, hogy közben őszintén megkérdezte volna, hogy mibánt, és nem az idővel, helyel foglalkozott volna. mert soha senkit nem is érdekelt igazán.
nem kérek kommentet. eddig sem írtatok, most se törjétek meg a hagyományt. kúrvára nem érdekel mit gondolok.
úgysem látom rajtatok, hogy esetleg tényleg...........
[ senki nem tudja, hogy tulajdonképpen most mosolygok. ] ^^
" Akkor nevetünk, amikor valami a legjobban fáj. Nevetünk, amikor mást nem tudunk tenni. A nevetés az egyetlen stratégia, ha kezd széthullani körülöttem a világ... Csak az olcsó pillanatok provokálnak könnyeket. "